2015. augusztus 31., hétfő

Genetikai ultrahang

    Bizony, bizony már itt tartunk, hogy 18-20 hetes genetikai ultrahang is megtörtént. Elképesztő, hogy Emmánál siettetni akartam az időt, most meg csak kapkodom mindig a fejem, hogy mindjárt félidő, sőt ha menstruációt vennénk alapul, akkor már túl is lennénk a félidőn, szóval hihetelen. Pénteken kellett mennem a Dél-Pesti Kórházba, mivel Laci nem tudott jönni velem, így Anyut kértem meg, hogy kísérjen el.
    Még kicsit vissza térve az előző doki látogatáshoz, amikor is kiderült, hogy Öcsije lesz Emmának. Akkor az ultrahang előtt folyamatosan mondtuk kistesónak, hogy mutassa magát, még Emma is. Vizsgálat előtt ittam colát, hogy ébren legyen. Ami olyan jól sikerült, hogy már fél órával előtte ki akarta rúgni a ház oldalát, attól féltem, mire bejutok, bealszik. Úgy mentem, hogy tuti fiam lesz. Annyira biztos voltam benne. Sőt meg pár héttel teherbeesésem előtt, vezettem a rakparton és így hirtelen "belém nyilallt", hogy FIAM lesz. Nagyon érdekes volt, sose éreztem még ilyet. Aztán megfogant kistesó, és tovább erősödött bennem ez. Majd bejutottam a dokihoz, rátette az ultrahang fejet a hasamra, és azonnal az a látvány fogadta, amit előzőleg posztoltam. :))) Meg is kérdezte, hogy szeretnénk tudni a nemét, mondtam hogy igen. Kérdezte van- e megérzésem, így mondtam is, hogy nagyon fiút érzek. Erre jött a válasz, hogy jól érzem. És megmutatta. Én még sose láttam ilyen egyértelmű képet. Mondta is, hogy ebből már semmiképpen sem lehet lány. :) Szófogadó gyerek na, mi mondtuk, hogy terpesszen, ő azt tette. Ennyi. 
   A dokim azt ajánlotta, hogy menjek az Istenhegyi Géndiagnosztikába genetikai uhura, mert ott hiper-szuper jók és ujjpercről-ujjpercre átvizsgálják, nagyon jó a gép, jó a felbontás...stb. De persze nyugodtan mehetek a Dél-Pestibe is, ad oda beutalót. Lacival végig gondoltuk és az utóbbi mellett döntöttünk, főleg, hogy akkor egy huszast hagytam a dokinál, az Istenhegyi 17 lenne, majd 1,5 hét múlva újra saját doki 14, így 4 hét leforgása alatt nincs "kedvünk" röpke 51 ezret dokiknál hagyni. Emmánál is jó volt az ingyenes vizsgálat, most is jó lesz, persze azzal a különbséggel, hogy akkor a saját dokim csinálta a genetikait is csak a kórházban. Most a kórház szonográfusa végezte a vizsgálatot, aki a 12 hetest is.
    Féltünk, hogy elkésünk, mert 10 után 1-2 perccel értünk oda, de kiderült, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki 10-re kapott időpontot, mellesleg fél 11-ig ott ültünk, úgy hogy senki nem volt bent. Majd bement először a csaj, aztán én. Öcsi végig aludt arccal lefele, sok minden nem látszódott belőle, így képet nem is csináltunk, nem lett volna értelme. A doki lemérte mindenét, fejét, lábát, pocakját. Ugye eddig egy héttel volt kisebb a koránál, bár írtam,hogy hétről hétre csökkent ez a "lemaradás" . Most meg pont napra pontosan megfelelt a menstruáció alapján 20+1nek, holott a korrigált idő már 19+1 volt. Ki érti már ezt... De szerintem a dokim nem fog már a dátumon változtatni, elvileg úgyis az első ultrahangok a mérvadóak, amikor még nem nagyon vannak eltérések, most már simán nőhet a saját ütemében gyorsabban vagy lassabban. Azért kíváncsi vagyok, hogy mit mond rá a dokim. 
   Nekem volt egy kis hiányérzetem a vizsgálaton, elég rövidke volt. Azt hittem alaposabban átvizsgálja. Persze miután lemérte, láttam, hogy ráközelít a szívére, azt jól megnézte, én is láttam a pitvarokat, meg a billentyűt. Aztán a gyomrára is rázoomolt, láttam a beleit. :))) Megnézte a testrészeit, mindene megvolt. Nyilván, ha valamit eltérés lett volna, szólt volna. Na meg úgy sincsen, mert makk egészséges, persze nem bántam volna, ha kicsit hosszabb lett volna a vizsgálat, na meg beszédesebb a doki. Ez van. Egy érdekesség. Megnéztem a papírt amit adtak, és az volt ráírva, hogy mellső falon tapadt a lepény, a 12 hetesen meg hátsó falon. Na akkor most hol is tapad???? :))) Na erről is megkérdezem a dokit. Szeptember 9-én megyek. Már alig várom, és onnantól kezdve már csak 4 hetente fogom látni Öcsit, akinek még nincs neve, és ki tudja mikorra lesz. Lacinak kb semmilyen fiú név nem tetszik. Egyelőre két név van porondon, de képes rá, hogy majd miközben szülök, addig meg Laci a nevét fogja megszülni. Na jó viccet félre téve, azért remélem hamarabb meglesz a neve. Majd, ha lesz végleges név, szólok. :))))

2015. augusztus 12., szerda

:)

Egyelőre most csak ennyi! Azt hiszem elég egyértelmű! :)))))


2015. augusztus 1., szombat

15 hetes

    Hihetetlen, de csütörtökön már 15 hetes lettem és ezáltal beléptem a 16. hétbe. Nem semmi, nagyon rohan az idő! Múlt szerdán megint jártam a dokimnál. Már nagyon vártam, mert kicsit izgultam, hogy minden rendben van-e babával. Tudom, hogy hülyeség volt, de ez van. Az ok az aggodalmamra csak annyi volt, hogy akkor már szombat óta nem már éreztem a mozgását. Persze ésszel tudtam,hogy még olyan pici, hogy nem kell mindennap éreznem sőt örülhetek egyáltalán, hogy ilyen korán éreztem. Hát ez van, hülye vagyok és aggódtam. :)))
   Ahogy megpillantottam a monitoron a babát, egyből láttam hogy pulzál a szíve, azonnal megkönnyebbültem. Majd megszólalt a doki: "Ez a baba nagyon jól érzi magát itt bent!" Odafordította a monitort és láttuk, hogy édesen alszik és szopizza az ujját. Hát elolvadtam, olyan drága volt. Gyorsan ki is nyomtatott egy képet. Olyan jó, hogy tőle mindig kapok képet. Bár nem a legjobb minőség, de a lényeg látszik. Szóval minden rendben vele, a nemét bármennyire is akarta, nem tudta megmondani, mert a lába között volt a köldökzsinór. Remélem következő alkalommal megmutatja, majd meglátjuk. Emma 20 hetesen volt hajlandó először megmutatni magát. :))) Most már véglegesítette a kiírt dátumot Január 21. Kíváncsi leszek, hogy mikor fog megszületni. 
    Már pár hete érzem a mocorgást, kapirgászást, rezgést, ahogy ficánkol, de 1-2 napja már érzem a "határozott" rúgásokat is. Persze még gyengécskék, de érzem, és végre nem telnek el hosszú napok mire újra érzem, max 1-1 nap marad ki. Ma reggel, miközben még feküdtem a hátamon, nagy bulit csapott, olyan sok rúgást kaptam, olyan jó volt. Bejelentkezett reggel ő is, hogy felébredt. {#04_pregnant} Emma már alig várja, hogy ő is érezhesse a kistesót. Milyen jó lesz! Annyira édes, ahogy félti a kistesót! "Jaj, anya! Meg ne nyomd a táskáddal a Babámat!" Már most nagyon gondoskodó nővér! {#06_smilies0923}
    Már csak 1,5 hét és megyek újra a dokimhoz. Vicces, mert aznap, amikor mentem hozzá, reggel mondtam Lacinak, hogy jaj most már 4 hetente fogom csak látni kistesót, és az milyen rossz lesz, hogy fogom kibírni, eddig olyan jó volt hogy kb úgy jött ki a lépés, hogy 2 hetente láthattam. Erre a doki közli, hogy bár négy hét múlva lenne esedékes a kontroll, de akkor szabin lesz, így 3 hét múlva találkozunk! Hát én olyan boldog lettem. Úgyhogy 12-én saját doki. Akkor leszek 16+6. Rá 2-3 hétre genetikai ultrahang a kórházban, és utána megint arra 1-2 hétre saját orvos. Úgyhogy a 21. hétig megint nem fog eltelni max 3 hét, ahogy látom. Majd csak utána jön a "rossz" világ! De addigra meg már tényleg napi szintű lesz a mocorgás, úgy már kibírható lesz! {#01_giggle}

És akkor jöjjön az ujjszopizós kép, és pár 15 hetes pocakos fotó: