2015. május 20., szerda

Jól vagyok

   Egyelőre nem nagyon vannak tüneteim, a hányinger elkerül. Bár azt mondják a hatodik héttől szokott kezdődni. Én holnap töltöm be a hat hetet, szóval bármi lehet még, de Emmával sem volt semmi bajom, így reménykedem, hogy most sem lesz. Anno végig paráztam az elejét,hogy biztos baj van, hogy semmi tünetem, nincs hányingerem...stb Addig hergeltem magam, míg tényleg hányingerem lett. :)))) Természetesen tanultam belőle, és most már halál nyugodt vagyok, és inkább örülök, hogy ha nincs semmi, és bizakodom, hogy most ilyen könnyű terhességem lesz. Ami úgy tűnik egyelőre, hogy rendszeres társam, az a fejfájás. Hol jön, hol megy. Szerencsére teljesen viselhető, már a beágyazódás időszaka alatt elkezdődött, akkor napi szintű volt, most már van hogy 1-1 nap kimaradt. Olvastam, hogy ezt is a hormonváltozás okozza, és a 12. hétig eltarthat. Ha választanom kell,  akkor inkább ez, mint a hányinger. :) Hasam szokott fájni. Nem görcsölni, hanem hol szurkál, hol csak úgy érzem, este feszít. Egyáltalán nem vészesek, na meg tudom miért van, és megéri. :)
    Múlt héten eldöntöttem, hogy végül most pénteken megyek dokihoz, mert nem bírom ki jövő hét keddig. Telefonáltam is időpontért, erre már egész héten nem volt időpont, és nemhogy pénteken, de még jövő kedden sem tudok menni, csak szerdán. :O Azért szerintem tök durva, hogy SZTK-ban, két hét múlvára kap az ember időpontot. Még Emmánál nem is volt időpont a nőgyógyászaton. Na mindegy, ez van. Szóval mához egy hétre látni fogom a pici Babámat, addigra már tutira fog verni a kicsi szíve is. De várom már!!!!!
   Vasárnap csináltam még egy tesztet, sorozatom utolsó darabja. Gyönyörű lett, végre teljesen egyforma a két csík. :)))) Szépen emelkedik a HCG szintem. Most már tényleg kíváncsi leszek, hogy mekkora lesz a baba, azok után, hogy ilyen későn lett ilyen erős a csík. A hasam viszont már most nő. Nagyon durva, nagyobb, mint Emmával 12 hetesen, plusz már a cicim is nőtt, amit szintén nem bánok!!! :)))


 







5+4 :))))

14 megjegyzés:

  1. Tök jó! Ez, gondolom, a kitolt pocakod, vagy nagyon esti kép, mert amúgy át lehet rajtad látni :)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe! Nem toltam ki a hasam egyáltalán. :) Valóban esti kép! De Emmát is este fotóztam mindig és 12 hetesen sem volt ilyen. :DDDD

      Törlés
  2. Én nagyon perverz vagyok, ha most úúúúúgy megsimogatnálak????? :D :D
    Szerintem nincs kitolva, akkor meg lenne görbülve a derekad. Édes pocakod van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Nem, nem vagy perverz!!! ;) ;) Majd ha nagyobb lesz, szervezhetnénk végre egy találkát, a csajok játszhatnának egy jót, és akkor megsimizheted! ;)

      Törlés
    2. Nyáron össze kéne hozni azt a talit! ;) <3

      Törlés
  3. :) Mar most mennyire latszik a pocak. Erdekes,h ilyen hamar a 2. terhessegeknel. Emmara kivancsi lennek,h reagal a nagy hirre. Nem csinaltoj videot? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem bánom,hogy hamarabb nő, mert majd megevett a fene Emmánál, hogy nem látszódik a hasa, szinte még félidőben sem. :)))
      Mindenképp le akarjuk videózni, amikor elmondjuk neki, úgyhogy majd jövök a videóval. ;) Hacsak nem tudja meg véletlenül hamarabb... :))

      Törlés
  4. Emmának nem tűnt még fel, hogy nőtt a pocid? :) Én is olyan kíváncsi vagyok, hogy fog reagálni, támogatom a levideózást! ;)

    Nagyon szépen erősödik az a csík, és a pocid is kerekedik szépen! :)

    Kíváncsian várom már én is az uh-t, szurkolok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tűnt még fel neki,még az sem, hogy állandóan a tükörben nézegetem. :))))))) Majd jön a videó ;)
      Köszi a drukkot! Már kevesebb, mint egy hét és uhu!! :)))

      Törlés
  5. Akkor hát holnap nagy nap lesz!! Gondolok Rád sokat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a rám gondolást! Nagyon izgultam, és most izgulhatok még két hetet... :/

      Törlés
  6. Mi volt az uh-n? Remélem minden rendben, majd mesélj! :)

    VálaszTörlés