2015. május 28., csütörtök

Első ultrahang

   Térjünk a lényegre, még nem volt szívhang. Méretek alapján 5 hetes 5 napos, menstruáció szerint 6 hetes 6 napos lennék. Ugye még írtam is,hogy kíváncsi vagyok vajon félidőben fogant-e vagy később, mivel olyan lassan erősödött a csík. Egy hetes késés mellett is még halvány volt, 10. napnál lett egyforma erős a két csík. Úgy tűnik beigazolódott az elméletem.
   Na de térjünk vissza az elejére. Megérkeztem a dokihoz. Kérdezi, a leletekért jöttem, ugye? El is felejtettem már,hogy 5 hete rákszűrésen voltam, meg vérvétel is volt. Mondtam, öööööö azért is, meg pozitív lett a tesztem. Fel se fogta igazán a doki, a két asszisztens csajszi kérdezte, hogy mikor volt utoljára menstruációm. Addig a doki nézte a leleteimet, mondta, hogy minden rendben, rákszűrésem eredménye is tökéletes, akkor nincs panasz, igaz? Én csak lestem. Asszisztensek mondták, hogy panasz nincs, de terhes vagyok. :))) Erre a doki (kb 70-80 éves) tovább értetlenkedik: "Már a múltkori alkalommal is terhes voltam?" Én már itt majdnem hangosan röhögtem.  Mondtuk, hogy nem, akkor múlt el a menszeszem. Ezt még kb kétszer eljátszottuk. Mondta, hogy menjek ki pisilni, de épp előtte voltam. Mondta oké, de nehogy tele legyen a hólyagom. Nagyon vicces volt az öreg. Miközben vizsgál, megkérdezi az asszisztenseket, múltkor néztek nekem béta Hcg-t? :))) Mondtuk, hogy nem mivel nem voltam még terhes!!!! Szegény doki bácsika nem igazán akarta felfogni a dolgot. 
   Utána átmentünk a másik szobába és megultrahangozott. Egyből meg is találtuk a Pöttyömet. Ott volt Ő, egy gyönyörű petezsák és benne a szikhólyag. Fantasztikus érzés volt látni. Én esküszöm úgy láttam, hogy már pulzál, de a doki csak meresztette a szemét és azt mondta, hogy még nincs szívhang. (Biztos már rossz a szeme :DDD) De aranyosan mondta, hogy gratulálok maga kisbabát vár, nyugodjon meg, két hét múlva lesz szívverés. 
   Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem keseredtem el, hogy nem volt szívhang,  attól függetlenül, hogy sejtettem, hogy később foganhatott. De annyira vártam már, hogy lássam, ahogy lüktet a kis szíve. És most két hétig izgulhatok, azt hiszem most ez hosszabb két hét lesz, mint az előző volt. Persze mondogatom magamnak, hogy tuti lesz addigra szívhang, sőt már pár napon belül el kezd verni a szíve, de néha megfordul bennem, hogy ugye tényleg csak amiatt kisebb most a baba, mert később fogant...???? A terhességben szerintem a legrosszabb dolog a várakozás, nincs ennél rosszabb. Azt hiszem ezt tényleg azért kaptam, hogy türelmet tanuljak. Jaj, de nagyon nehéz!!! Bárcsak most is olyan hamar eltelnie ez a két hét, mint múltkor! Ja, és a leletemre rá van írva, hogy bizonyított terhesség. :))) 

Következő ultrahang időpontja: Június 10. 10 óra 15 perc (10-es a kedvenc számom)

5 megjegyzés:

  1. Szerintem még fiatal a terhesség ahhoz, hogy szívhang legyen. Mire legközelebb találkoztok, már pulzálni fog, ebben egészen biztos lehetsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyilván ha tényleg csak 5 hetes 5 napos, akkor még nem kell pulzálnia. Csak az zavar, hogy ugye elviekben 6 hetes 6 naposnak kellett volna lennie, helyette meg ilyen kevés...Ezért vagyok kicsit ideges, hogy miért olyan kicsi....

      Törlés
  2. Ugyanez volt nálunk Dávidnal... A terminus emiatt ketto héttel kitolodott!!! Annyira kesobb volt a peteeresem.
    Ne aggódj minden rendben. Nagyon drukkolok!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És a terhességi teszt mikor lett pozitív? Amúgy én is így gondolom, hogy nálunk is ez lehetett. Mostanra teljesen megnyugodtam és tudom,hogy minden rendben. Elmúlt minden aggodalmam. :)))

      Törlés
    2. Dávid nálunk nemvárt baba volt, kicsit hamarabb érkezett, mint ahogy terveztük :) őszinte leszek, egyszer voltunk együtt, 2 nappal a nemvárt menzesz előtt voltunk úgy együtt, hogy baba lett belőle. És az bizony a mensi 26. napja... ergo, nekem akkor volt a peteérésem, azokban a napokban, csak én ugye nem tudtam, hogy elhúzódó ciklusom van, arra számítottam, hogy 2-3 nap múlva meg fog jönni.
      Rá 18 napra teszteltem, mert sokat késett. Eszembe se jutott hogy baba lehet belőle, aztán mégis. Teszt pozitív, halványan, de egyértelműen ott volt (clearblue). Nagy volt az öröm, és aggódás, 1 hónapra emiatt le is állítottuk az esküvői előkészületeket, majdnem lefújtuk az esküvőt, mondván, a babára kell a pénz. Végül megtartottuk a lagzit, 24 hetes terhesen.

      November 28-án fogant meg Dávid, december 16-án teszteltem pozitívat.
      Itt meg tudod nézni:
      http://csaladikucko.blogspot.hu/p/david-pocakban_10.html

      És az a durva, hogy ezekután az első UH-nál december 23-án a női nőgyógyász magánorvos nem látott semmit, és paraszt módon azt mondta, ha van is baba, az méhen kívüli. Gondolhatod mit éreztem... Azóta soha többet női nődoki!
      Mindezekután... december 26-án bejelentettük a családnak a bébit :)

      Törlés